XLIV. TÁNCHÁZTALÁLKOZÓ • 2025. április 4–6.
  Hungarian (Magyar)  English (United Kingdom)
 
 


Tisztelt Látogatóink!


2024-ben a Táncháztalálkozót minden jel szerint ismét a hagyományos módon valósíthatjuk meg. Az Állami Eseménynapok státusz érdekében sikerrel pályáztunk a Honvédelmi Minisztáriumnál, így a Táncház Egyesület által szervezett FolkAréna 2024 – XLIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár hivatalos időpontja:

2024. április 5–7.
(péntek-szombat-vasárnap)


Április 5-én, pénteken este szokás szerint összegyűlnek a Táncháztalálkozóra közelről és távolról érkezők a Fonó Budai Zeneházban, ahol „Halljunk szót...!” címmel tartjuk meg a koncerttel egybekötött nyitótáncházat.

A Sportarénában a Táncháztalálkozó hagyományos programjaira szombaton és vasárnap, azaz április 6-án és 7-én kerül sor. A szerkesztés társ-szervezeteink – az „Örökség", a Martin Szövetség, a Muharay Szövetség, a NESZ és a Hagyományok Háza – közreműködésével már javában zajlik, amelyhez a Nemzeti Kulturális Alap szakmai kollégiumai és a Csoóri Sándor Alap által megítélt sikeres pályázataink adnak lehetőséget.

Kérjük látogatóinkat, hogy tartsák be a Budapest Aréna Házirendjét!

Felhívjuk figyelmüket, hogy a Táncháztalálkozón kép- és hangfelvételek készülhetnek, amelyeken bármely látogató föltűnhet. Ilyen esetekben semmilyen követeléssel nem élhetnek sem a szervezőkkel, sem a felvételek készítőivel, sem a felvételek arra jogosult felhasználóival szemben.

A program részletezését az egyes műsorrészek szerkesztettségi állapotától függően tesszük közzé. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy az itt közölt tartalom tájékoztató jellegű, műsorváltozás lehetséges!

A közzétett szövegben előforduló tájegységi megjelöléseket és népneveket történeti-néprajzi értelemben használjuk. Szerzői jogi szempontból az idei Táncháztalálkozón kizárólag ún. eredeti folklórmegnyilvánulások hangzanak el.

Budapest, 2024. január 9.

A stáb – Bede Judit, Gősi Anett, Komáromi Anikó, Farkas László „Berci”, Árendás Péter, Busai Norbert és Berecz István – nevében, tisztelettel:

Berán István, a Táncház Egyesület ügyvezetője